Ezzel a témával kapcsolatban sokszor magammal is ellentmondásba keveredtem. Vezetőként van példám arra, hogy valaki élt, vagy valaki épp visszaélt azzal, hogy a vezetői stílusom inkább demokratikus, mintsem autoriter. A minap egy kávé mellett épp ez volt a témánk pár üzleti partneremmel, és pár óra múlva abban tudtunk csak megegyezni, hogy nem tudunk megegyezni.
Az én nézőpontom az volt (és ma is az), hogy a komolysággal és könnyedséggel való játék az eszköze egy is egyben egy vezetőnek. Lágyítani, vagy éppen keményíteni tudja a beszélgetés, a tárgyalás menetét. De ezzel jól kell tudni bánni. Én mindkettőnek helyt adok. Az egyik beszélgető partnerem az autoriter vezetési stílus mellett voksolt, míg a másik egyiknek sem tulajdonított túl nagy jelentőséget. Ő egy magányos farkas típus, és hidegen hagyja mindkettő.
Abban egyetértettünk,
hogy a munkahelyi viselkedésünk jelentős hatással van arra, hogyan ítélnek meg minket a kollégák, a vezetők és az ügyfelek. Az egyik fő kérdés az volt, hogy vajon kevesebbnek tűnök-e szakmailag, ha nem mutatok elég komolyságot? A válasz nem lett fekete, vagy fehér, hiszen a profizmus nem csupán az arcunkra írt komolyságról szól, hanem egy sokkal összetettebb képességről, amelyben a kompetencia, a hozzáállás és a helyzetérzékenység egyaránt szerepet játszik.
Abban is egyetértettünk,
hogy a profizmus nem egyenlő a szigorú, érzelemmentes viselkedéssel. Egy munkájában profi személy elsősorban:
- Magabiztos a szakmai tudásában: Képes a munkáját pontosan, időben és kiváló minőségben elvégezni.
- Megbízható: Mindig tartja az ígéreteit, és tiszteletben tartja a kollégákat és az ügyfeleket.
- Helyzetérzékeny: Tudja, mikor kell komolynak lenni, és mikor engedhet meg magának egy kis könnyedséget.
- Kommunikációban kiváló: Képes hatékonyan, tisztelettel és magabiztosan kapcsolatot tartani másokkal.
A profizmus tehát nem feltétlenül követeli meg a merevséget, hanem inkább egy rugalmas, alkalmazkodó hozzáállást igényel, amely tiszteletben tartja a munkakörnyezet normáit.
Abban már nem tudtunk egyet érteni, hogy mik a komolytalanság kockázatai.
Abban megegyeztünk,
hogy attól függ, hogy azon a bizonyos komolytalansági skálán mindez hol mozog, mert ha valaki túlzottan könnyedén kezeli a munkahelyi helyzeteket, az bizonyos esetekben ronthatja az őt körülvevők róla alkotott véleményét, és az alábbi problémák merülhetnek fel:
- Hitelességi problémák: Ha a kollégák vagy az ügyfelek azt érzik, hogy valaki nem veszi elég komolyan a munkáját, az negatívan befolyásolhatja a szakmai hitelességét.
- Kommunikációs nehézségek: A túlzott humor vagy játékosság félreérthető lehet. Például egy ügyféllel való interakció során az oldott stílus tévesen közvetítheti azt, hogy az illető nem veszi őket elég komolyan.
- Helytelen időzítés: A humoros vagy könnyed megjegyzések egy stresszes helyzetben – például egy határidős projekt közepén – kontraproduktívnak tűnhetnek, és a csapaton belüli feszültséget is növelhetik.
- Laza benyomás: Az állandó játékosság miatt előfordulhat, hogy kollégák nem tartják elég fókuszáltnak vagy megbízhatónak az adott személyt.
Abban viszont mind egyetértettünk, –
ha a világot nem is váltottuk meg az üzleti viselkedést illetően – hogy nagyon szeretünk jó hangulatban dolgozni, és lehet úgy is komoly nyereséget realizálni, ha közben potyognak a könnyeink a nevetéstől. És mi sem bizonyítja ezt jobban annál, mint hogy nagyokat nevetve, kávé mellett komoly üzletet kötve álltunk fel az asztaltól.
Hazafelé azért ezt a beszélgetést én még tovább folytattam magammal, és azon tűnődtem, hogy az egészséges egyensúly fenntartása elengedhetetlen. Ezen felül elképzeltem magam különféle üzleti területeken, hogy esetleg van-e olyan szegmens, ahol a könnyedség tényleg nem engedhető meg. Talán ha egy cégen belül a komolyság éppúgy megtalálható, mint a könnyedség, lehet, hogy az az ideális?